Lisa Gerrard (ének, dob, yang ch’in)
Brendan Perry (ének, gitár, buzuki, dob, tin whistle)
Vendégzenészek:
Robert Perry (duda, buzuki, dob, tin whistle, /1987-1998/)
John Bonnar (ének, dob, billentyűs hangszerek, /1987-1998/)
Ronan O’Snodaigh (ének, dob, /1993-1998/)
Lance Hogan (ének, gitár, dob, /1993-1998/)
Peter Ulrich (dob, /1995-1998/)
Pieter Bourke (ütőhangszerek)
Paskaal Japhet (dob)
Nigel Flegg (dob)
Paul Erikson (1981-1982)
Simon Monroe (1981-1982)
A Dead Can Dance-t az első world music zenekarok között tartják számon. Európai népzenéket, főleg középkori és reneszánsz zenéket elegyítettek worldbeat és ambient pop elemekkel. Különös hangzásvilág jellemzi a dalaikat, amelyekben egyszerre van jelen a szomorúság, az ihletettség és a nemesség.
Az együttest Brendan Perry gitáros és Lisa Gerrard énekesnő alapította 1983-ban, Londonban. A két muzsikus korábban a Scavengers nevű ausztrál punk zenekar tagja volt. Nem voltak igazán sikeresek, hiszen egyetlen lemezszerződést sem sikerült kötniük, és az sem segített rajtuk, hogy 1979-ben Marching Girls-re változtatták a zenekar nevét. 1980-ban Brendan Perry otthagyta az együttest, és megpróbálkozott az elektronikus zenével.
1981-ben Lisa Gerrard és Brendan Perry, Paul Erikson és Simon Monroe társaságában hozta létre a Dead Can Dance-t, majd 1982-ben Perry és Gerrard úgy döntött, hogy inkább Londonban folytatja, de Erikson és Monroe nem tartott velük.
Aztán 1983-ban állt össze az a Dead Can Dance, mely később igazi kultusz zenekar lett. Egy évvel később szerződést írtak alá a 4AD kiadóval, és 1984 tavaszán meg is jelent Dead Can Dance című bemutatkozó albumuk. Az 1985-ben elkészült Spleen and Ideal lemezt Charles Baudelaire versei ihlették, a dalok pedig barokk hangszerelésű kelet-európai dallamok, és középkori madrigálok.
1988-ban Lisa Gerrard színésznőként is bemutatkozott, méghozzá Agustin Villarongas, El Nino de la Luna (Hold gyermeke) című filmjében, melynek zenéjét a zenekar jegyzi.
A Dead Can Dance közreműködött a 4AD kiadó This Mortal Coil elnevezésű session produkciójában is, majd 1992-ben Hector Zazou, Sahara Blue című session lemezén, melyen két Rimbaud vers hallható az együttes előadásában.
A 90-es évek elején turnéztak Amerikában, felléptek különböző fesztiválokon, és részt vettek több színházi produkcióban is. 1993-ban részt vettek a Baraka című természetfilm kísérőzenéjének elkészítésében.
Az Into the Labyrinth révén Európa után az USA-ban is fogalommá vált a nevük. A siker megkoronázása egy amerikai és egy európai turné volt, melyet az 1994-ben megjelent Toward the Within című albumon és az azonos című koncertfilmen örökítettek meg. Koncertjeikről igen sok kalóz felvétel is megjelent a lemezpiacon.
1995-ben Lisa Gerrard megjelentette első szólólemezét, The Mirror Pool címmel.
1998-ban a Dead Can Dance feloszlott, és ezzel véget ért az egyik legegzotikusabb, legeklektikusabb zenét játszó zenekar szárnyalása. Lisa Gerrard és Brendan Perry szólóban folytatta tovább karrierjét. Gerrard olyan filmekhez írt kísérőzenét vagy közreműködött a zene elkészítésében, mint a Gladiátor, a Szemtől szemben, az Ali, a Tears of the Sun, a Sólyom végveszélyben vagy az A bennfentes. A Sorstalanság című magyar filmben Ennio Morricone szerzeményét énekli éteri hangon.
Lisa, lengyel származású férjével jelenleg Ausztráliában él. Gerrard és Perry 2005-ben egyetlen turné erejéig ismét összeállt.
Válogatott diszkográfia Dead Can Dance (1984)
Spleen and Ideal (1985)
Into the Realm of a Dying Sun (1987)
The Serpent’s Egg (1988)
Aion (1990)
Into the Labyrinth (1993)
A Passage in Time (1994)
Toward the Within (1994)
Spiritchaser (1996)
1981-1998 (2001)
Wake: Best of Dead Can Dance (2003)
Memento: The Very Best of Dead Can Dance (2005)
Anastasis (2012)
Lisa Gerrard:
The Mirror Pool (1995)
Duality (1998) – Pieter Bourke
Whale Rider (2003)
Abwoon (2005)
The Silver Tree (2006)
Brendan Perry:
The 13 Year Itch (1993)
Rare on Air (1994)
Eye of the Hunter (1999)
Sing a Song for You (2000)
Ark (2011)
