A leggazdagabb magyar nyelvű világzenei adatbázis
   
A, Á, A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, W, Y, Z,

Rachid Taha
arab rock, Algéria

A mindig lázadó és szókimondó Rachid Taha zenéje a rai és a rock elegye. Dalai a bevándorlókról, a függetlenségről és a fajgyűlölet elleni küzdelemről szólnak.
1958-ban az algériai kikötővárosban, Oranban, a rai hazájában született, majd a ’60-as évek végén a szüleivel együtt Franciaországban telepedett le. Lyon bevándorlók lakta negyedében nőtt fel. Különböző arab és afrikai klubokban lépett fel, és adott ízelítőt arab zenékből, illetve más táncolható stílusokból, mint a salsa vagy a funk. Taha sokáig őrlődött a hagyományos arab kultúra, valamint a francia és az európai kultúra között.
A ’80-as években alapította Carte de Séjour – Zöld Kártya – nevű zenekarát, mellyel arab gyökerekből táplálkozó punk zenét játszott. Működött Franciaországban egy egyesület, mely a bevándorlók jogaiért, és azért küzdött, hogy legalább tíz évre szóló tartózkodási engedélyt kaphassanak. Az egyesület összejöveteleire zenével könnyebb volt odacsábítani az embereket. Így találkoztak a különböző afrikai országokból származó fiatal zenészek, és így született a Carte de Séjour, erőteljes társadalmi és politikai mondanivalóval. Zenéjükön az arab és a maghrebi hatások mellett a legnagyobb rock együttesek, például a Rolling Stones és a Beatles is nyomot hagyott. 1984-ben Rhoromanie, majd 1986-ban Deux et Demi címmel jelent meg albumuk, Steve Hillage producer közreműködésével.
Néhány év múlva a Carte de Séjour feloszlott, és Taha szólókarrierbe kezdett. Korábbi producerük Steve Hillage irányításával jelent meg első lemeze 1990-ben, Barbés címmel. A későbbiekben is együtt készítették a rebellis énekes albumait. 1998-ban jelent meg negyedik, és eddig legsikeresebb szólólemeze a Diwan, melyen különböző észak-afrikai stílusokat mutat be, igazi arab zenekari háttérrel, lantosokkal, vonósokkal, fúvósokkal és a kitűnő egyiptomi ütőhangszeressel, Hossam Ramsy-val. Ezzel az albummal kívánta kifejezni tiszteletét azok iránt a szerzők iránt, akik a XX. század derekán alkottak, és nagy hatással voltak zenei fejlődésére.
1999-ben Steve Hillage producer felkérte egy közös koncertre a három algériai sztárt, Rachid Taha-t, Khaled-et és Faudel-t, melynek eredménye az 1, 2, 3 Soleils című album lett.
Taha 2000-ben készített Made in Medina című lemeze igazi multikulturális mű, Párizsból, Marrakech-ből, Londonból és New Orleansból.
2004-ben Párizsban, Londonban és Kairóban vették fel a Tékitoi? című album dalait, többek közt Brian Eno közreműködésével.
2006-ban visszatért gyökereihez és elkészítette mindeddig legsikeresebb lemezének folytatását Diwan 2 címmel, amely szintén óriási sikert aratott.
Taha több alkalommal fellépett már Magyarországon, például a Sziget Fesztiválon is találkozhattak vele az arab rock kedvelői.


Diszkográfia
Rhoromanie (1984) – Carte de Séjour
Deux et Demi (1985) – Carte de Séjour
Barbés (1990)
Rachid Taha (1993)
Olé, Olé (1996)
Carte Blanche (1997) – Best of Rachid Taha & Carte de Sejour
Diwan (1998)
1,2,3 Soleils (1999) – Khaled, Faudel
Made in Medina (2000)
Rachid Taha Live (2001)
Tékitoi? (2004)
Diwan 2 (2006)
Bonjour (2009)

További információ
www.myspace.com/rachidtaha

Hírek róla
Babel Sound and Spices - World Music Festival Budapest [2010.11.02]
BBC Radio 3 Awards for World Music 2008 [2008.04.24]
2008 BBC Radio 3 Awards for World Music [2007.12.07]
Sziget 2007 [2007.06.22]



KAPCSOLAT: info@vidorfest.hu

A 2014. évi VIDOR Fesztivál támogatói

BIZTONSÁGI TERV