Fesztiválnapló
"Könnyedén, csacsogósan"
Fesztivál egy magassarkú cipő tetejéről nézve
[2014.08.30.]
VIDOR EMMA BLOGJA *
Így szólt a felkérés. Én azt hittem, a blogokat a kamasz fiúk írják, és a kamaszlányok olvassák, de felvilágosítottak, hogy az a CSET, és már rég a FÉSZEN megy. A férjem tud ilyeneket. Idősebb nálam, de később lett összeszerelve, asszem. Van rajta csatlakozó a digitális kommunikációhoz. Én, remélem, mint Analógcsipkerózsika, átalszom ezt a száz évet. Szóval: a blogot a blogger írja, aki ideális esetben ért ahhoz, amit ír. Én a színházhoz se értek és a világzenéhez sem, bár mindkettőt szeretem. "Hát akkor, érezd jól magad, és aztán könnyedén, csacsogósan. . .”
Na, köszönöm! Pintér Béla társulat: Titkaink. Na, erről csacsogjanak hölgyeim! Nekem már a tavalyi 42.hét is kicsapta a biztosítékot. Bőgtem, de nemcsak én, hanem a férfiak is, és persze röhögtem is. Ezt szeretem Pintér Béla előadásaiban, hogy a tragédia és a nevetés ugyanazon az emeleten laknak. Szomszédok. Egymás szavába vágva ordítoznak a gangon; valahogy így képzelem. A világ boldogabbik felén az abszurd egy irodalmi stílus, mi meg így élünk. Abszurd volt a Kádár-korszakunk, a rendszerváltásunk, és persze, ami ebből következik, ez a húsz év is. Nekünk, magyaroknak az amnézia munkaeszköz, hogy folyamatosan hazudhassunk, a tudathasadás pedig gyógyszer, hogy ez ne fájjon. És ezen még mindig tudunk röhögni és persze zokogni is. Ebből a gyalázatból, konkrétan: a besúgók világából vette a Titkaink sztoriját Pintér Béla. Ilyen egyszerű a katarzis: egy történet, amelyben magunkat látjuk. Hiszen máig hat ez a morálmocsok, amit hagyatéki eljárás nélkül testáltak ránk.
Ez az inkognitó fárasztó lesz, nem árulhatom el magam. Nincs jegyem az előadásokra: így gyakorlatilag belógtam. Két órát nem állhatok magas sarkúban, úgyhogy azt levettem. (Lőttek a címben jelzett nézőpontnak). Levettem volna akkor is, mikor a színházból átrohantam a főtérre, hogy elérjem a Cumbia All Stars koncert végét. Így is sikerült. A Titkainkkal a fejemben csak arra tudtam gondolni közben, milyen jó lehet cumbiát hallgatva megöregedni. Élni egy folyamatos történelmet, amelyben nincsenek élve eltemetett titkok, morális fekélyek, amelyek megmérgezik a jelent és valószínűleg a jövőt is. Aztán Gabriel García Márquez meg a többi dél-amerikai kedvencem jutott eszembe. Valószínűleg, ugyanígy szenvednek ők is a saját történelmüktől. Ahhoz képest elég vígan ropták utána a Vidor-kertben. Kicsit udvaroltattam magamnak az egyikükkel, kizárólag a tíz szavas spanyoltudásomat használva, de a mi titkainkat nem tudtam feledni. . .
Talán a hét közepén a nilszájmonok és egyéb könnyű röhögések elfeledtetik ezt a kemény startot, amit Pintér Béláék előadása jelentett nekem.
*Az inkognitó szó azt jelenti, álnév. Az ismeretlenség homályába burkolózó személy rejtekhelye. Hát itt nehéz lesz ez a burkolódzás . . . Az előadásokon ott kell lennem . . . A társalgás, vagy, ahogy a férfiak hívják, ha nők művelik, csacsogás: lételemem . . . (Ezért vállaltam ezt az elektrofecsegést is.) Szóval 9 nap alatt biztos lebukok. De hátha ez egy játék? Kognitív; ez az inkognitó szó gyökere is, megismerő, gondolkodáson alapuló, lásd még: konyít. Ki fogja inkognyitni a titkot? Mindenki, aki olvassa ezt, nyomozó. És én vagyok a tettes. De ki vagyok én? Kicsoda VIDOR EMMA? Várom a tippeket a sajto@moriczszinhaz.hu-ra!
Vidor Emma, bloggerina
|
|
