
1960-ban Mohácson még Tóth Antalként láttam meg a napvilágot, a mai "Tónió"-hoz hosszú út vezetett. Rajzkészségemet édesapámtól örököltem, aki képzőművészetet tanult, de pályafutása nem teljesedett ki.
Az Építőipari Szakközépiskolát végeztem el Pécsett, de hogy a képzőművészet érdekel, csak 20 évesen fedeztem fel. Kezdetben önképzőkörbe jártam és nyelveket tanultam, áruházi dekorációban dolgoztam, majd kirakatrendező iskolába jártam.
1987-ben felvételiztem az Iparművészeti Főiskolára, diplomámat 1991-ben grafika és formatervezés szakon szereztem meg. A főiskolán évfolyamtársaimról gyors, vázlatszerű rajzokat (krokikat) készítettem. Ekkor éreztem rá a portrékarikatúra-rajzolás ízére, később fényképekről a politikusok is sorra kerültek.
Tanulmányaimat avval finanszíroztam, hogy nyaranta az utcán portrékat rajzoltam. A Vörösmarty téren fedezett fel a "Ludas Matyi" számára az újság akkori főszerkesztője. Még ebben az évben a lap karikaturistáival együtt közös kiállításunk volt Bécsben.
Az első "Ludas" címlap után (ami Antall Józsefről készült) kértek fel az "Uborka" című tévéműsor figuráinak tervezésére.